Sok év telt el anélkül, hogy ismertük volna egymást. Ezalatt volt részünk számos meghitt pillanatban, éreztük magunkat boldogabbnak, mint korábban bármikor, hittük teljesnek az életünket. Fogtunk bele nagy dolgokba, vívtunk meg harcokat, értünk el kisebb-nagyobb sikereket. Persze szaladtunk bele pofonokba is, csalódtunk sokszor és sok mindenben, éltünk meg kudarcokat. Álltunk egyedül megtépázott lélekkel, forgolódtunk álmatlanul éjszakánként magányosan. Persze mindig talpra álltunk, megráztuk magunkat és mentünk tovább az utunkon. Az út mellett bele-belekaptunk emberekbe, akikről azt hittük méltóak lesznek a szeretetünkre, próbálkoztunk rendületlenül, de hiába csókoltunk meg annyi békát, azok csak nem akartak hercegekké, hercegnőkké változni. Aztán a két út keresztezte egymást...

A semmiből jött egy mosoly, ami felkavart, megérintett egy érzés, amiről már rég azt hittem, hogy nem létezik, hogy senki sem tudja kihozni belőlem. De Neked sikerült. 2013. július 4-én Sopronban, a Volt fesztivál kellős közepén. A tizedik másodpercben elcsattant csókot három varázslatos, őrült éjszaka követte. Önfeledt repülés, öröm, mámor, mennyei boldogság. Majd utolsó reggel a fájó elválás. Az önfeledt repülésből szárnyaszegett zuhanás lett, az öröm helyét kételyek vették át a szívünkben. Nem beszéltünk meg semmit, csak lógott minden a levegőben... Egy örökkévalóságnak tűnő nap után beszéltünk végre telefonon és kiderült, hogy Te sem akarod veszni hagyni a lehetőségét valami újnak, valami jónak.

Következett az első budapesti randi, amelyre úgy készültem, mint egy szerelmes kamasz fiú. Akkor még nem tudtam, hogy ezek a pocak környéki pillangók, ez a rózsaszín köd nem fog tágítani az életemből még egy év múlva sem. Persze, "nincs elvárás, nincs csalódás", de én azért görcsösen szerettem volna, ha fesztivál-körítés nélkül is meglátnál bennem valamit és igenis lenne folytatása annak a három varázslatos éjszakának. Hál' istennek, vagy inkább hála nekünk ez így lett. Az első közös hétvégét követően kezdetét vette a nagy utazás, egy új, egy boldog, egy kétlaki élet. A sok utazás ellenére is leírhatatlan varázsa volt a pénteki viszontlátásoknak, amikor a hét minden búját, baját elfeledtette egy mosoly, egy várva várt ölelés, egy meghitt csók. "Jópasinak" éreztem magam ilyenkor, hiszen a világ legjobb nője várt engem az állomáson, vagy vonatozott fel hozzám Budapestre. Színesebbnél színesebb programok, új ismerősök, akiket ma már nem túlzás a közös barátainknak nevezni, új helyek, új élmények, az első Füred, egy hétvége Egerben, kőszegi kirándulás, Fertőd, Debrecen, Budapest, Sopron. Őszinteség, átbeszélgetett éjszakák, kinyílás a másik előtt. A rózsaszín ködbe néha megvillant a fogaink fehérje, de ez nem tántorított el se Téged, se engem.

Az önfeledt napokat hamar a hétfő hajnal váltotta, amikor kialvatlanul, a keserűség gombócával a torkunkban szorítottuk egymást a pályaudvaron, mintha a világvége jött volna el. A két város közti táj ismerősként suhant el a vonatablak előtt, pénteken izgatottan, reményekkel telve, hétfőn pedig végtelen szomorúságba burkolva...Ahogy teltek a hetek, a hónapok, úgy vált erősebbé a felismerés, ez így nem mehet tovább, valami megmagyarázhatatlan erő egyre közelebb és közelebb vonzott minket egymáshoz. Ragyogtunk, arcunkon a rég nem látott öröm lett úrrá, állandósult a széles mosoly a szánk sarkában. Minden ismerős megjegyezte, "de jól nézel ki, rég láttalak ilyen boldognak". A barátok után egymás családjait is megismertük, a kezdeti szorongás semmivé lett, tökéletesen alakult minden. "Mintha évek óta együtt lennétek" - csodálkoztak a barátok.

A nyár lassan őszbe fordult és a korábban kialakult életritmusomban valami zűr támadt. Nem voltak színek, kopottak lettek a fények, hiányoztak az ízek, nem találtam a helyem, sőt a régi barátok sem tudtak színt hozni a szürke hétköznapokba. Csak Te! Minden áldott este hallani akartam a hangodat. Hosszú órákon át beszélgettünk, terveztünk, meséltünk, élveztük egymás hangját, nem tudtunk betelni a másik nevetésével. Hiányzott az a meghittség, amit csak melletted élhettem át. Nem volt tovább kérdés, hogy össze kell-e kötnünk az életünket. Te feláldoztál értem mindent, elhagytad az otthonod, hogy a hatalmas, koszos, büdös fővárosba költözz, és hogy minden nap velem lehess. Leírtam már többször, el is mondtam néhányszor, de tényleg soha nem lehetek elég hálás neked azért, hogy ezt megtetted értem, értünk. Hosszas tervezés és előkészületek után fészket raktunk Kőbányán, vagy ahogy nem hívja más, csak Te, Kőbin.

Sokak szerint lakva ismerszik meg a másik, illetve az összeköltözés az igazi próbája a kapcsolatoknak. Bevallom őszintén, szemernyi kétségem sem volt a költözést megelőzően és úgy gondolom, az idő minket igazolt. Azóta másképpen utazunk. Itt már nincsenek szomorú hétfő hajnalok, vagy remegve várt péntekek. Itt bizony számlák vannak, meg elromló háztartási gépek, csöpögő tartályok, meg munkahelyi gondok. Ezekért viszont kárpótol, hogy minden este egymás karjaiban alhatunk, hogy éjszaka felriadva magamhoz húzhatlak, és bármikor beleszippanthatok a hajad, a bőröd illatába. A világ minden kincséért sem cserélném el azokat a pillanatokat, amikor a buksidat a mellemre hajtod este és percek múlva érzem, ahogy szuszogsz. Nem cserélném semmire, ahogy minden reggel álmosan rám nézel és elmosolyodsz. Öröm felidézni a közös vacsorákat a teraszon, a vasárnap reggeli rántottákat, a hatalmas nevetéseket, a meghitt öleléseket, a közös bohóckodásokat a fürdőszobában, az örömkönnyeket, a nagy beszélgetéseket, a pillanatot, ahogy a mécsesek fényében nézem az arcod, miközben te már az igazak álmát alszod.

Természetesen két ember nem működhet konfliktusok, kisebb összezördülések nélkül. Nekünk is voltak, vannak hibáink, össze kell csiszolódnunk. A mosolyszünetek is kellenek, kellettek, több leszek, több lettem általuk. Melletted jöttem rá a hibáimra, a rossz beidegződéseimre, a butaságaimra. Köszönöm, hogy ezekre rávilágítasz, hidd el, ha lassan is, de igyekszem tenni ellenük. Alakulunk, csiszolódunk, simulunk egymáshoz. Te és Én, a tűz és a víz. Az ikrek és a halak. A kirobbanó temperamentum és a birkatürelem. Azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást. Hát te eléggé vonzol engem. Számomra te vagy a NŐ, a csoda, a leggyönyörűbb ember a világon. Imádlak a szétszórtságoddal, a lobbanékony természeteddel, a feledékenységeddel együtt. Csodálatos dolgokat hozol ki belőlem, úgy érzem melletted értem révbe, veled lehet teljes az életem. Azon a júliusi éjszakán megtaláltam a másik felem, a társat, akire mindig is vágytam. Megjelentél, elejtettél és helyre raktál. Irányt adtál az életemnek, végre felnőttem melletted, lettek céljaim, terveim és minden erőmmel azon vagyok, hogy ezeket valóra válthassam. Neked, veled, nekünk. És őszintén bízom benne, hogy azt a szeretetet, ami minket összeköt, hamarosan továbbadhatjuk majd egy-két "kisembernek", akiket közösen vértezhetünk fel mindazzal, ami az élethez szükséges.