17.520 óra, 730 nap, 2 év... Ennyi ideje vagyunk együtt. Bátran kijelenthetem, hogy soha ilyen tartalmas és boldog két év nem volt még az életemben. Minden nap bizonyítja, hogy pontosan olyan társra van szükségem, mint amilyen Te vagy Életem! Úgyhogy még mindig minden nap elnök, de nem unom.

A mostani nyár is elnökien indul: mivel idén sem fogjuk emelni egyik nyári fesztivál színvonalát sem, ezért júniusban gyorsan két Budapest Parkos buliba is elmegyünk, előbb a Punnany Massif esős koncertjére, majd egy hétre rá a Wellhellora. Mindkét bulit "kimaxoljuk" és hajnalig csapatjuk a Retro buliban. Mondjuk így visszaemlékezve, kicsit fura, hogy ma azok a számok mennek a retro bulikban, amit én általános iskolás és gimnazista koromban hallgattam, de hát nincs mese, öregszem. "Én vagyok az öreg Sam...."

Bezzeg Eszti, ő nem öregszik, sőt... Így idén is eggyel közelebb került a harminchoz és hogy megemlékezzünk erről az újabb születésnapról, egy meglepetés hétvégével készülök neki. Két nap, egy éjszaka Mátraszentlászlón a Kétkerék vendégházban. Szombaton vágunk neki a hazánk legmagasabb csúcsát is magában foglaló vonulatnak és persze, hogy Gyöngyösön már szakadó eső fogad minket. Sebaj, felkocsikázunk az eszméletlen szép helyen fekvő parányi kis faluba és elfoglaljuk a szállásunkat. Az igazi meglepetés persze nem csak ennyi, hanem a vendégházban bérelhető biciklikhez kapcsolódik, ugyanis egy hegyi bringázással lepem meg Esztit. Gyorsan két kerékre is pattanunk és az első emelkedőig vígan tekerünk. No most, le kell szögezni, hogy ami nálunk az Alföldön emelkedő, az nyugaton csak bucka, ami viszont itt a Mátrában emelkedő az nyugaton is hegy, nálunk meg egyenesen a "hülye vagy, még gyalog se" kategóriába tartozik.

Ha ez nem lenne elég, az eső is ismét rákezd, így a cirka két kilométerre lévő Három falu templománál már a túra feladásának gondolata sem idegen tőlünk. Aztán az én kedvesem - az általam egyébként roppant mód kedvelt - "ha már itt vagyunk, ne gatyázzunk" hozzáállása lendít minket át a holtponton, no meg az előttünk álló lejtős szakasz és máris visítva kapaszkodunk a kormányba, vagy a kormányba kapaszkodva visítva suhanunk a szerpentinen lefelé. Persze a Kari-féle alapos felkészülés ismét kimerül abban, hogy olvastam valami 5 évvel ezelőtti blog bejegyzést, amiben a szerző leírta, hogy ők merre bicikliztek, illetve a szálláson beszereztem egy 1975-ös turista térképet. Szóval ezzel a kikezdhetetlen Mátra-ismerettel a tarsolyomban fordulok rá egy erdészeti útra, ami szerintem Galyatetőre vezet. Az első kilométereken ismét verdes az eső és körülbelül 10 fokra hűl a levegő. No, a romantikus meglepetés születésnapi ajándék mondjuk nem ilyen, de az én kemény, ironlady szerelmem még most sem adja fel. És milyen jól teszi: pikk-pakk kisüt a nap, 20 fok körülre melegszik a levegő és bár az erdész útnak annyi köze van Galyatetőhöz, mint Kis Grofónak a Kossuth-díjhoz, gyönyörű helyeken kanyargunk, enyhe emelkedőkkel, kiváló betonon. Körülbelül egy 20 kilométeres túra után kellemes fáradtsággal, de hatalmas élményekkel a tarsolyunkban érünk vissza a szállásra. Azt mondom, első nekifutásra ez nem is rossz.

Este egy kiváló szlovák étterem helyi specialitásait kóstoljuk meg, majd egy rozé fröccsökkel kísért Scrabble bajnokság kezdődik, amelyet az álmosság nyer meg. Másnap a világbajnok reggeli után annyi időt kapunk még, hogy megnézzük a Vöröskő-kilátót, majd leszakad az ég és futva, bőrig ázva érjük el az autót. Sajnos a mátrai kiruccanásnak itt a vége, lógó orral visszagurulunk a fővárosba, ahol persze ragyogó napsütés és 25 fok körüli meleg vár minket, no meg a kiváló panellakás. 

Szóval két éve vagyok együtt azzal a nővel, akiért minden nap hálát adok az égnek, vagy a sorsnak, vagy a vakszerencsének. Sosem hittem volna, hogy olyan társra akadok, akivel el lehet menni egy ilyen erdei biciklizésre is és nem gond neki, hogy a csillagok nem a vendégház neve mögött, hanem a tetőablak felett sorakoznak. Olyan nő kísér utamon, aki ha kiderül, hogy nem érezzük jól magunkat a panellakásban, akkor összecsomagol és továbbköltözik velem. Teszi mindezt aközben, hogy én minden energiámmal azon vagyok, hogy a legjobb barátom legénybúcsúját megszervezzem. Az élet nagy rendező, Spielberg, vagy Tarantino bácsik zsenge amatőrök hozzá képest. Ugyanis pont a legénybúcsú hetén találjuk meg a következő otthonunkat és az egyetlen szabad hétvégénken már költözhetünk is. Így megint nulla felkészüléssel és persze dobozok nélkül rántjuk össze a cuccainkat és a mindig segítőkész barátok segítségével be is költözünk Dunakeszire. Bízunk benne, hogy ez már kitart addig, amíg saját fészket rakunk, úgyhogy remélem odafent a pici gyerektestet kereső lelkek közül is felfigyel egy erre a szép, békés otthonra és erre a szerető párra...